Choose Language
Névnap
Ma 2010. szeptember 05., vasárnap, Viktor és Lőrinc napja van. Holnap Zakariás napja lesz.
Eseménynaptár
Szeptember 2010
H K Sz Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
A megújuló Sátoraljaújhely
Belépés



Hallgasson rádiót
Látogatók

 

Kedves Újhelyi Polgárok!

 

Ősszel ismét önkormányzati választás lesz.  Úgy, mint eddig három alkalommal tettem, azért keresem meg Önöket, hogy támogatásukat kérjem.                         

Köszönet és szeretet. Ez a két szó fogalmazódik meg bennem, amikor ismét bizalmukat kérem. Nagyon örültem 2006 őszén, mert olyan mértékű felhatalmazást kaptam Önöktől, amelyre eddig még nem volt példa. Köszönetet mondok azoknak az újhelyieknek, akik rám szavaztak, de azoknak is, akik másként vélekedtek. Zemplén Fővárosában az elmúlt négy esztendőben soha nem látott fejlődés valósulhatott meg, s ehhez az újhelyi polgárok teremtették meg a körülményeket. Tíz egyéni választókerületből tíz általam támogatott jelölt nyert tisztességes versenyben, melyre kimondhatatlanul büszke vagyok. Az elkövetkező négy esztendőben is ilyen igényességgel és alázattal fogom tovább folytatni munkámat az Önök szolgálatában. Ehhez azonban szükség van arra, hogy ismét a sikeres város képviselői kapjanak bizalmat ősszel. Sátoraljaújhely, a megvalósuló álmok városa című programunk számos olyan elképzelést tartalmaz, amely további fejlődést biztosít szeretett városunknak. „Újhely párti” polgármesterként a város érdekében etnikai, politikai, vallási hovatartozás nélkül ma is és a jövőben is összefogok bárkivel, akinek céljai egybeesnek a város polgárainak igényeivel. Az elmúlt négy évben sem gyűjtöttem vagyonokat, nem vezetettek egyéni ambíciók és karriervágy, de bizton állítom: így lesz ez ezután is. „Ellenzéki” polgármesterként és kiváló teljesítményt nyújtó alpolgármesterrel, valamint azonosan gondolkodó képviselő-testületi többséggel a fejlődés városává varázsoltuk Újhelyt, mert tisztességes, becsületes és kitartó munkával nagyon sok akadályt lehet legyőzni még akkor is, ha néha „szembe fúj a szél”. Nem állítom, hogy mindig minden munkát kifogástalanul végeztünk el. Mint ahogyan más ember, én sem vagyok hiba nélkül, de az is biztos, hogy kivétel nélkül minden esetben a jó szándék és a város érdeke vezérelt. Az építő jellegű kritikákat és az elismeréseket egyaránt köszönöm.
 
Tisztelt Újhelyi Polgárok!
Tizenkét év polgármesterként, azt megelőzően pedig négy esztendő képviselői szerepben, nagyrészt a mindenkori kormányzattól eltérő politikai nézetekkel. Tizenhat év alatt szerzett tapasztalattal büszkén és elhivatottsággal indulok újra a polgármester-választáson lokálpatriótaként. Ebben vezérel továbbra is szülővárosom és az itt élők szeretete, hiszen nekem születésem óta Sátoraljaújhely az otthonom. Kérem, hogy az őszi önkormányzati választáson engem és csapatomat támogassák megtisztelő szavazataikkal, s így Sátoraljaújhely, a megvalósuló álmok városa lesz!
 
Sátoraljaújhely, 2010 nyarán

 

                                                                        Üdvözlettel:

                                                                                      

                                                                                                              Szamosvölgyi Péter

                                                                                                              polgármester-jelölt